Lakodalom

A magyar jog alapján a házasságkötés csak az anyakönyvezető előtt lehet érvényes, tehát az egyházi szertartás önmagában nem elegendő. A házasság kötés elhatározása után azon a településen dolgozó anyakönyvvezetőnél kell bejelenteni a házasságkötési szándékot, ahol a felek házasságot kívánnak kötni, ez már lehet külső helyszínen is ennek semmi akadálya nincs.

A házasság kötés helyét ez a bejelentés fogja meghatározni. Ez alkalommal a jogszabályban meghatározott iratokat is magatokkal kell vinni, és nyilatkoznotok kell. Az egyházi esküvőn két ember szerelme kerül előtérbe. Hitük szerint a szerelem a teremtő Isten ajándéka a férfi és nő számára. Ezért az egyházi esküvőt a hálaadás és az öröm jellemzi.

Akik házasságot kötnek, esküvel erősítik meg, hogy a házasság szeretet-közösségben hűségben kitartanak egymás mellett egész életük során. Ehhez kérik Isten áldását, hogy aki megáldotta a férfi és a nő házasságát, áldja meg az övékét is.

Fontos gondolni arra is, hogy eltérő a városi és vidéki rokonok igénye is és a vendégek is a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkeznek. Manapság az esküvők nagy részén 3-4 fogásos vacsorát szolgálnak fel. Ami a meghívott vendégeket illeti, gondolnunk kell a vegetáriánus, speciális és gyermek menükre.

Érdemes tekintettel lenni a menüsor összeállításánál az adott évszakra is, hiszen egy forró augusztusi délutánon jobban esik a fagylaltkehely, mint egy nehéz sütemény.

Fontos gondolni arra is, hogy eltérő a városi és vidéki rokonok igénye is és a vendégek is a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkeznek.

A hagyományos ültetett vacsora előnye, hogy a vendégsereg kiszolgálásáról és igényeiről a személyzet gondoskodik, csupán az ülésrendet kell előre megterveznünk. Érkezéskor a vendégeket - különösen ha hosszú utat tettek meg, kedves és figyelmes gesztus frissítő italokkal és sós & édes aprósüteményekkel várni. Italfogyasztás esetén korlátlan fogyasztásra vonatkozó italcsomagot ajánlunk, így a költségek is pontosan tervezhetőek.